A biomassza és a tender - Pár gondolat egy teljesen más METÁR-aukcióról

Varga Katalin

Varga Katalin2022. február 15.

Tavaly év végén, a korábbiaknál kisebb nyilvánosság mellett lezajlott a negyedik és ötödik METÁR-aukció. A feltételek meglehetősen eltértek a korábbi kiírásokétól, ennek megfelelően meglepő eredmény is született.

Folytatódik a trend: csökkenő árak a harmadik METÁR-aukción

Varga Katalin, Kácsor Enikő

Varga Katalin2021. december 21.

December 13-án kihirdette a MEKH a harmadik METÁR-aukció végeredményét. Az érdeklődés továbbra is töretlen. Az aukcióra a visszavont és duplán beérkezett ajánlatokat nem számítva összesen 154 pályázatot adtak be, a kicsi kategóriában 108 db pályázatot 75 MW megújulóenergia-kapacitásra, a nagy kategóriában 46 db pályázatot 382 MW-ra. Az érvénytelen pályázatok kiszűrése után a kicsiknél 81 pályázat versengett összesen 58 MW-tal, míg a nagyoknál 37 pályázat 296 MW-tal. Az érvénytelen pályázatok aránya tehát elég magas, 23%-os volt. A túljelentkezés még így is jelentős volt mindkét kategóriában (1,8-, illetve 1,9-szeres), habár jóval alacsonyabb volt a második aukció 3 és csaknem 5,5-szeres túljelentkezéséhez képest. A beadott ajánlatokban így is tükröződött a versenyhelyzet.

A megújulók okozzák a magas villamosenergia-árakat? Az adatok nem ezt mutatják!

Mezősi András, Kácsor Enikő

Mezősi András2021. október 20.

Idén nyár eleje óta hatalmas áremelkedést tapasztalhatunk a villanypiacon. Míg tavasszal 40-50 €/MWh között mozgott az átlagos másnapi német nagykereskedelmi áramár, addig szeptemberre ez az érték közel háromszorosára, 130 €/MWh körüli értékre nőtt. Számos elemzés, vélemény látott napvilágot, melyek az árak megugrásának egyik lényeges okaként a megújuló erőforrások bizonytalan és/vagy alacsony termelését jelölték meg. Nézzük, hogy mi ennek a valóságalapja!

Mit hozott és mit hozhat még az új szlovák-magyar határkeresztező kapacitás?

Kácsor Enikő - Mezősi András

Mezősi András2021. április 22.

2021 április elején elkészült Magyarország és Szlovákia között két új, nagyfeszültségű villamosenergia-vezeték. A több mint két évtizede tervezett új határösszeköttetés révén jelentősen nőhet a két ország közötti villamosenergia-áramlás. Mi változott az azóta eltelt két hétben, és hosszabb távon milyen hatásokra számít(hat)unk?

Mivel magyarázhatóak az Ibériai-félsziget kiugróan alacsony PV aukciós árai?

Diallo Alfa, Szabó László

Diallo Alfa2021. március 18.

A spanyol és portugál megújuló aukciókon az európainál jóval kedvezőbb PV átlagárak alakultak ki, a 2020-as portugál tender legalacsonyabb győztes ajánlata világrekordot is döntött. Modellezési eredményeink alapján az Ibéria-félsziget kiugróan alacsony árai, több tényező együttes hatására vezethetőek vissza, melyek az intenzív verseny, a nagyon kedvező napos adottságok, illetve az európai átlagnál nagyobb üzemméret.

A Metazsúlról

A Metazsúlt a REKK munkatársai hozták létre, a blogposztok szerzőink magánvéleményét tükrözik. A blog célja, hogy felhívjuk a figyelmet a minket foglalkoztató témákra, leírjuk saját véleményünket, és megismerjük másokét, remélve, hogy olvasóink közül sokan hozzászólnak majd egy-egy bejegyzésünkhöz.A blog témaválasztásában és stílusában is sokszínűnek ígérkezik: rövid elemzések és szakmailag érdekes ábrák ugyanúgy megjelennek majd, mint szubjektív írások bármiről, ami éppen foglalkoztat minket - a zsúlon túl. Olyan témákat is szeretnénk felvetni, amelyekkel mindennapi munkánk során találkoztunk, s melyek nem feltétlenül jelennek meg tanulmányainkban, de talán szélesebb körű érdeklődésre is számot tarthatnak. Jó olvasást kívánunk!

Portfolio Blogger

Keresés

Címkefelhő

Archívum

Hírfolyam

RSS