Először lássuk a felhasználást. 2020-ban a háztartások szilárd biomassza-fogyasztása a hivatalos magyar energiamérleg szerint nagyjából 5,9 millió m3 - ez főleg tűzifa és vélhetőleg valamennyi hulladékégetés. Ezen kívül az átalakítási szektor felhasznált még kb. 2,5 millió m3-t, és az ipari energiafogyasztók közvetlenül (mint energiaforrás) további 1 millió m3-t, tehát összesen 9,5 millió m3 a szilárd biomassza felhasználás. (A felhasználási adatok forrása: MEKH - Éves adatok)
Ezzel szemben áll forrásoldalon a 2020. évi erdészeti statisztika szerint 3,1 millió köbméter összes tűzifa-kitermelés, valamint a hatósági adatközlések szerint az átalakítási szektor által felhasznált 0,8 millió m3 mezőgazdasági melléktermék (szalma) és 0,1 millió m3 nettó tűzifa-import. Ehhez még hozzátehetünk 0,7 millió köbméter erdészeti eredetű fás biomasszát, amely kitermelési hulladékként becsülhető, (vágástéri apadék) és feltételezhető, hogy bekerül a lakossági végfelhasználásba. Vagyis a forrásoldalon összesen 4,7 millió m3 szilárd biomassza származása igazolható hivatalos statisztikai adatok alapján. Így vagy ismeretlen a forrása közel 5 millió m3 tűzifának, vagy ugyanennek a mennyiségnek az energetikai célú felhasználása megkérdőjelezhető. Vagy esetleg mind a forrás, mind a felhasználás oldalon nagyon jelentős a hivatalos adatok bizonytalansága. (Az erdészeti adatok forrása: NFK és Agrárminisztérium – agrárstatisztika)
Ez a hatalmas különbözet a szilárd biomassza-források és azok felhasználása között 2017 óta áll fenn, (retrospektív korrekcióval egészen 2005-ig visszavezetve) amióta a MEKH a KSH-val közösen saját adatfelvétel és statisztikai módszertan alapján állítja össze az energiamérlegben a szilárd biomassza végső háztartási felhasználására vonatkozó adatot. (A REKK először egy 2009-es műhelytanulmányban írta le különbözet problémáját.) Egy most lezárult újabb kutatásunkban (BIO_SCREEN_CEE) további forrásoldali kategóriák után nyomozva kb. évi 0,5 millió köbméternyi, mezőgazdasági területekről letermelt fás biomasszát becsültünk. Vagyis az évek óta 50%-ot meghaladó különbséget kutatói eszközökkel még mindig nem tudjuk magyarázni. Nagyobb baj, hogy a hatósági eszközökkel rendelkező kormányzati szereplők sem tudják / akarják magyarázni…
Ezek után nézzük, mit jelent a fentebb vázolt magyar biomassza-piacon a kormány által háztartásonként beígért 10 m3 tűzifa.
A KSH közlése alapján 2020-ban a 4,1 millió háztartás mintegy 15%-a számára a fűtés elsődleges módja egyedi helyiségfűtés szénnel, fával vagy olajjal – ez kb. 615 ezer háztartás. Ez az energiamérleg alapján (5,9 millió m3) háztartásonként kb. 9,6 köbméter éves tűzifafogyasztást jelent.
Az arra vonatkozó ismereteink hézagosak, hogy hány háztartás tudna tűzifára átállni rövid távon, és mennyi tűzifát használnának. Szakértői interjúk szerint a KSH/MEKH 2020-as adatfelvétele során a háztartások további 22%-a (kb. 900 ezer) jelölte meg a tűzifát mint legfontosabb másodlagos vagy alternatív energiahordozót.
az ábrához felhasznált adatok forrása: Agrárminisztérium, NFK, MEKH
A legrosszabb forgatókönyvben tehát van 1,5 millió háztartás Magyarországon, amely készen áll tűzifaalapú helyiségfűtésre, és mind bejelentkezik a hatósági áras 10 m3-re. Tegyük fel, hogy az így kialakuló 15 millió m3 háztartási tűzifa-felhasználás mellett változatlan marad az ipar tűzifa-felhasználása (1 millió m3) és az átalakítási szektor inputja (a 2,5 millió m3 összes szilárd biomassza inputból 1,7 millió m3 a tűzifa). Így összesen már évi 17,7 millió m3-re nő az éves országos tűzifa-felhasználás.
Tudva, hogy a tűzifa az erdei faválasztékok között a legolcsóbb, feltesszük, hogy megmarad az erdőgazdálkodásnak az a gyakorlata, hogy nem tűzifára, hanem a magasabb értékű választékokra optimalizálják a kitermelést. Vagyis feltételezzük, hogy a magyar erdők továbbra is az eddig jellemző arányban termelnek alapanyag célú iparifa választékokat (lemezipari és fűrészipari rönköket, papírfát és rostfát). Ezeknek az iparifa választékoknak, két évtized átlagában, 48% a kihozatali hányada a teljes nettó fakitermelésen belül. Vagyis feltesszük, hogy 100 m3 fakitermelésből keletkezik 52 m3 tűzifa.
17,7 millió m3 tűzifa termeléséhez tehát kb. évi 34 millió m3 összes fakitermelés szükséges. A közel 2 millió hektáros magyar erdei élőfaállomány éves folyó növedéke két évtized átlagában az élőfa készlet kb. 3,5%-a – ez jelenleg 13 millió m3, vagyis ez az erőltetett kitermelési tempó már az első évben is közel háromszorosan haladná meg az üzemgazdasági fenntarthatóságot (tartamosságot). Be kell látni, hogy a magyar erdőkből nem termelhető ki ennyi tűzifa az élőfaállomány összeomlása nélkül.
Az erdeink teljes élőfakészlete 2020-ban közel 400 millió m3 volt. Ha a 10 köbméteres kormányzati juttatás betalál, azt igényli 1,5 millió háztartás, és fennmarad az egyéb tűzifa-felhasználó szektorok fogyasztása és az ipar alapanyag-igénye, akkor az erdők védelme importtal, új telepítésekkel és a fogyasztás korlátozásával is nehezen volna biztosítható: a magyar erdők élőfakészlete 15 év alatt fogy el.
Tehát, ahogy az alábbi ábrán szemléltetjük, a fent vázolt szakpolitikai és ágazati paraméterekkel 2037-ig elég az összes magyar erdő.
Az egyébként is 50%-ot meghaladó bizonytalansággal leírható magyar biomasszapiacon a tűzifa fogyasztást ily mértékben megnövelő intézkedést sajnos egyértelműen veszélyesnek és felelőtlennek lehet tekinteni. Elsődleges intézkedésként a biomasszaforrásokra és felhasználásra vonatkozó hivatalos adatok közötti óriási különbözetet kellene tudni megmagyarázni. Ezt követően értékelni kellene azokat a támogatási programokat, amelyek az átalakítási szektor felé terelnek évente több mint 1,5 millió köbméter tűzifát. Ebben a szektorban egyrészt egyszerűbb volna a tűzifa helyettesítése, másrészt ezt a korlátos tűzifa erőforrást gyakran érdemi hőhasznosítás nélküli villamoserőművekben, 30% alatti összenergetikai hatásfokkal égetik el. Végül közgazdászként arra is figyelmeztetni kell, hogy a hatósági áras tűzifa kontingens nem ösztönöz takarékosságra és hatékonyságra. A tűzifa fogyasztási szegmensben állami támogatást mindössze két társadalmi csoport számára kellene biztosítani: az energiaszegénységben élőknek és az energiafogyasztásukat tartósan csökkentő beruházást megvalósító háztartásoknak – és ezeknek a háztartásoknak is csak utólagos jóléti transzfer formájában.
