Ha pusztán a 2030-as megújulóarány-vállalásokat vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy Magyarország a vizsgált 24 országból a 20-dik, csak Ciprusnál, Belgiumnál, Szlovákiánál és Máltánál ambiciózusabb a vállalásunk. A skála másik végén az északi országok helyezkednek el: Svédország, Dánia, Finnország és Lettország. Németország és Hollandia, a két legzöldebbnek aposztrofált országok közé tartoznak, de mindössze az EU-s 2030-as célátlag körüli megújuló arányt tűztek ki célul.
A helyzet azonban nem ennyire fekete-fehér. Fontos azt is megvizsgálni, hogy akár a 2020-as kötelező érvényű megújulóarány-célhoz, akár a 2004-es tényfelhasználáshoz viszonyítva mekkora plusz erőfeszítést kívánnak tenni az egyes tagállamok.
Forrás: REKK-gyűjtés és SHARES-adatbázis
Először nézzük a 2020-as céloktól való elmozdulást. Az alábbi ábrában a vízszintes tengelyen ábrázoltuk, hogy mekkora a 2020-as kötelező érvényű megújulós cél, míg a függőleges tengely mutatja, hogy ehhez a célhoz viszonyítva, hány százalékponttal magasabb a 2030-as vállalás, mint a 2020-as cél. Magyarország esetében a 2020-as cél 13%-os, míg a növekmény 7 százalékpontos. Ha az összes országot ilyen kontextusban ábrázoljuk, akkor egy igen érdekes csoportosításra bukkanunk. Jellemzően az újonnan csatlakozó, kevésbé gazdag országok vállaltak kevésbé ambiciózusabb célt, míg azon országokban, ahol magasabb az egy főre jutó GDP, ott a vállalás magasabb. Ez alól kivételt képez Írország, illetve Belgium, amely eléggé belesimul a kelet-európai blokkba. Érdekes módon két baltikumi ország kilóg ebből: Észtország, amely 17 százalékponttal kívánja növelni a megújuló arányt, illetve Lettország, ahol ez még jelentősebb, 22%-os, amellyel a második helyre került Dánia után. Ezen két balti ország esetében a magas megújulóarány-növelés mögött döntően az orosz energiafüggetlenedési kísérletek állhatnak. A magyar vállalás e tekintetben belesimul a többi, egy főre jutó GDP szempontjából hasonló országokéba, azaz ilyen szempontból se nem túl ambiciózus, de nem is kevés.
Hasonló eredményre jutunk, ha azt vizsgáljuk, hogy 2004-es tényfelhasználási arány tekintetében milyen elmozdulást jelent a 2030-as vállalás. Az olyan „örökölt” megújuló erőforrásokat, mint a vízenergia-, és a biomassza részben kiszűrő mutató elemzésekor Írország kiesik a „kelet-európai blokkból”, annál erőteljesebb a megújulóenergia-felhasználási növekedési cél. Hazánk számos hozzánk hasonló országot lehagy, és inkább a „kelet-európai blokk” felső részében helyezkedik el. Lettország és Észtország ezen mutató tekintetében is jól áll, az élmezőnyben helyezkedik el a megújuló progresszivitását tekintve. Lengyelország, amely ország sokszor az európai klímapolitika fékjeként működik, hasonló növekedést vetít elő 2020 és 2030 között, mint Németország. Érdemes azonban Svédországot is észrevenni, amely a 2030-as célok tekintetében a legmagasabb aránnyal rendelkezett, de ha azt a 2004-es tényfelhasználáshoz viszonyítjuk, akkor a magas vállalás is csak a középmezőnybe elegendő, köszönhetően a már 2004-ben is rendelkezésre álló hatalmas vízerőművi és biomassza-felhasználásnak.
Összességében azt lehet mondani, hogy habár első ránézésre a magyar 2030-as 20%-os megújulóarány-vállalás igen alacsonynak tűnik, ha jobban megvizsgáljuk a kérdést, akkor azt tapasztaljuk, hogy a „kelet-európai blokkból” nem lógunk ki, sőt inkább annak a tetején helyezkedünk el. Ugyanakkor érdemes lenne a megújuló célok esetében a környezeti fenntarthatóság mellett azt is szem előtt tartani, hogy a megújuló energiaforrásokkal jelentősen csökkenteni lehet az energiaimport-függőségünket, amelyre remek példát szolgáltat Észtország és Lettország.