A tarifák, habár elengedhetetlen részei a gázszállító rendszer működtetésének, jelentős akadályokat állítanak a közös európai gázpiac létrehozása elé, különösen a jellemzően magasabb tarifákkal rendelkező (és az orosz gáztól is jobban függő) kelet-európai régióban. A tarifák transzparens, költségtükröző meghatározását előíró Tarifa Network Code [2] az első fontos lépés volt az időnként piactorzító tarifák megszüntetése felé [3], ugyanakkor a több országon átívelő szállítás továbbra is igen költséges. Mindezek miatt (az árampiacokkal ellentétben) az árak az egyes országok között akkor sem egyenlítődnek ki feltétlenül, ha a vezetékeken nincs szűkület. Így az alapvetően még mindig olcsóbb nyugat-európai gáz a számos határkeresztező vezeték megépítése ellenére sem olcsó igazán, mire eljut Kelet-Európába. Az orosz gáz pedig a legtöbb esetben az alternatív forráshoz árazódik.
Ennek a problémának több lehetséges megoldását vázolták fel az Európai Bizottság megbízásából készült Quo vadis? projektben [4], amely különböző forgatókönyvek segítségével elemezte a közös gázpiachoz való közeledés lehetőségét. Az egyik vizsgált forgatókönyv az Európai Unió gázpiacainak teljes piacintegrációját modellezte, azaz minden határon 0 tarifát feltételezett. Így a csak uniós országokkal határos „belső” rendszerirányítók csak a szűkösség mellett jutnának bevételekhez, a kiesést az EU határán lévő pontokon, illetve a hazai fogyasztói kilépési pontokon megemelt tarifákból fedezhetnék. Az egyes pontokon lecsökkent, máshol megemelkedett bevételeket egy inter-TSO-kompenzációs (ITC) mechanizmus révén lehet újraosztani. Bár a tanulmány következtetései szerint egy ilyen szabályozói változás csökkenti a régiók közötti árkülönbségeket és növeli a versenyt, ezzel is erősítve az európai integrációt, bevezetését nagyban megnehezíti, hogy számos részletkérdésben a sokszor ellentétes érdekek által vezérelt tagállamoknak kell megállapodniuk. Éppen ezért komoly sikerként értékelhető a finn-észt-lett piacösszekapcsolás, ahol gyakorlatilag a fenti ötletet valósították meg: a szállítási tarifákat eltörölték az országok közti pontokon, míg a külső belépési pontokon a belső szállítások költségeit is finanszírozó, egységes tarifákat határoztak meg. A hazai fogyasztók esetében pedig minden ország maga határozza meg a kilépési tarifákat.
Érdemes közelebből megvizsgálni, hogy mi lehetett az oka annak, hogy az általában élenjáró Nyugat-Európa helyett az első (hármas) piacösszekapcsolást a balti államok területén láthatjuk megvalósulni. Két fontos tényező egészen biztosan elősegítette, hogy a fenti három ország ebbe az irányba mozduljon el. Az első az orosz függőség: hosszú éveken át a balti régió kizárólag Oroszországból tudott gázt importálni, így rendkívül kényelmetlen pozícióban voltak a gázártárgyalások során.
A litván LNG-terminál megépítése nagyot lendített ezen a helyzeten – a piacösszekapcsolás így eredetileg arról is szólt (volna), hogy mindannyian részesüljenek az alternatív forrás biztosította előnyökből. A projekt kezdetén tehát még Litvánia is része volt a terveknek. A piacösszekapcsolásról szóló tárgyalások során azonban nem sikerült megegyezni: a litvánok szerették volna, ha a kompenzációs mechanizmus során valamilyen módon elismerik a terminál biztosította előnyöket, ezt azonban nem sikerült minden fél számára megnyugtató módon megtenni. A megvalósítás első lépéséből tehát kimaradtak, a tárgyalások azonban továbbra is folynak esetleges későbbi csatlakozásukról.
A lett-litván határon – ha nem is ingyen – de így is lehetőség van a három ország piacára alternatív forrásból gázt szállítani, ami (így már) nem csak a lett, de az észt és a finn piacot is kedvezően érinti. A lett gáztárolót mostantól azonos díjért használhatja a három ország (hiszen a gáz határokon történő átszállítása már nem jár plusz költségekkel), ami a finnek és az észtek számára ellátásbiztonsági szempontból rendkívül előnyös, a lettek pedig a tárolójuk kihasználtság-növekedéséből profitálhatnak.
A projekt megvalósítását vélhetően a fent már említett Tarifa Network Code életbe lépése is segítette. A korábbi tarifaszámítási módszertan a piacösszekapcsolásban résztvevő országok egyikében sem felelt meg a jogszabályban rögzített követelményeknek, így 2020-tól kezdődően mindenképpen kénytelenek lettek volna egy teljesen új módszertant kidolgozni. Ez a pillanat ezért kiválóan megfelelt arra, hogy ezt közösen tegyék meg. A litvánok itt is kilógnak a sorból: ők évek óta a jelenlegi EU-s szabályoknak megfelelő keretrendszerben számítják a tarifákat, így nekik egy már bevált rendszer eldobását jelentette volna a közös szállítási díjkalkuláció.
A balti országok piacainak összekapcsolását különösen érdekessé teszi az a körülmény is, hogy a projekt megvalósításához szükség volt egy új vezeték, a Balticconnector megépítésére. A legtöbb új gázvezetéknél a már meglévő infrastruktúra díjaival összevetve jellemzően magasabb árakat állapítanak meg, hogy a kezdeti időszakban a magas beruházási költségek megtérüljenek (a már meglévő infrastruktúra tőkeköltsége az évek során legalább részben már megtérült). Ezzel szemben itt a belső pontokon a használat ingyenes, vagyis a vezeték tökéletesen elláthatja a feladatát: valóban biztosítja a piacok összekapcsolását.
A balti piacösszekapcsolás nagyon friss esemény, egyelőre csak remélni lehet, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket. Amennyiben így lesz, jó példa lehet a többi ország számára is, sokat tanulhatnak az implementáció során fellépő nehézségekből, és azok megoldásának lehetőségeiről. Egy biztos: egy lépéssel máris közelebb kerültünk az egységes európai gázpiac víziójához.
Lábjegyzet
- https://eng.lsm.lv/article/economy/business/latvia-estonia-finland-launch-joint-gas-market.a343538/
- https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=CELEX%3A32017R0460
- A REKK évente elvégzett tarifa benchmarkingja alapján jellemzően az országba befelé történő szállítás olcsóbb, a kifelé történő drágább – korábban a különbség még erőteljesebb volt, de a mai napig fennáll.
- Quo Vadis EU gas regulatory framework
