A 30%-ot meghaladó éves átlagos importarány európai viszonylatban kifejezetten magasnak tekinthető. A lenti összefoglaló ábra megmutatja az éves átlagos importarány mértékét azokban az országokban, ahol jellemzően ez az érték magas. Látható, hogy a bemutatott adatok alapján az importkitettség az európai országok közül Magyarországon az ötödik legnagyobb. Levonhatjuk tehát a következtetést, hogy Magyarország esetén a villamosenergia-import ténylegesen jóval nagyobb szerepet játszik, mint a legtöbb európai országban.
A nettó importarány éves átlagának alakulása a legnagyobb importarányú országokban; 2013-2017; %; forrás: ENTSO-E transparency platform
A kormány és ennek következtében gyakran a közvélemény és az iparági elemzők is a magas importhányadra mint egy elkerülendő rosszra, vagy megoldandó problémára tekintenek:
Dr. Aszódi Attila államtitkár szerint a mostani csúcsterhelés azt mutatta, hogy a hazai importkitettség bizonyos időszakokban igen drámai szintet érhet el, és az időjárásfüggő megújuló erőművek nem képesek hozzájárulni a villamosenergia-ellátás biztonságához. – Az ország helyzete az ellátásbiztonság szempontjából rendkívül kiszolgáltatott.
A miniszter [Süli János] a hazai importarány csökkentésének szükségessége mellett a klímavédelmi követelmények szempontjával is érvelt a Paks 2 projekt mellett
Az a kabinet célja , hogy a szükséges áramot Magyarországon állítsák elő, az országnak ne legyen szüksége energiaimportra. [Lázár János]
A miniszterelnök 2030-ig 6 fontos célt nevezett meg, amelyet a kormánya el akar érni […] 5. az energiafüggetlenség elérése, amelyhez Paks és a megújulók fejlesztése mellett új fosszilis forrásokat kell kiépíteni […].
Az importkitettség csökkentésének egyik eszközeként tekint a kormány a Paks II-es beruházásra. Ám ez csak egy megoldási javaslat a lehetséges sok közül, így ebben az írásban nem az új atomerőművi blokkok megépítésével szeretnék foglalkozni (ez egy külön blogposztot is megér), hanem a probléma gyökerével:
Tényleg aggodalomra ad okot Magyarországon a magas villamosenergia-importarány?
Forrás: Saját számítás MAVIR és ENTSO-E adatok alapján
A magas importhányad egy országban alapvetően kétféle indokra vezethető vissza. Az egyik az úgynevezett technikai adottság. Eszerint az ország rendelkezik bizonyos mennyiségű beépített villamosenergia-termelő kapacitással, illetve megjelenik egy áram iránti kereslet, melyet ki kell elégíteni. Előfordulhat azonban, hogy a maximálisan megtermelhető villamosenergia-mennyiség kevesebb, mint a kereslet egy adott időszakban, így az ország mindenképpen import villamos energiára szorul. Azonban még egy ilyen helyzetben sem áll fenn feltétlenül rendszerbiztonsági kockázat. Ha egy adott ország nem csak egy, hanem több szomszédos országból tud villamos energiát importálni, és rendelkezésre állnak ezen országokban a szükséges áramtermelési kapacitások, akkor probléma nélkül kielégíthető a hazai kereslet.
Magyarország helyzete ezen szempontok alapján nem egyértelmű. A magyar rendszer termelési kapacitása fizikailag nem elégséges jelenleg a fogyasztás ellátásához. 2015 januárja és 2018 októbere között ugyanis az összes eltelt óra nagyjából 14%-ban az ország fizikailag is képtelen lett volna fedezni a keresletét pusztán a hazai termelésből. Magyarország kereskedelmi helyzete azonban kifejezetten jónak tekinthető, ugyanis Szlovénián kívül minden szomszédos állammal összekötött és a határkeresztező vezetékek összesen jellemzően több mint 4 GW-nyi importenergia behozatalára képesek úgy, hogy az átlagos magyar rendszerterhelés 5 GW körül mozog. Hogy ennek a két ellentétes faktornak mi az eredője, vagyis, hogy veszélyt jelent-e számunkra az import, pusztán ennyi információ alapján nem lehet megállapítani.
A magas import másik, az előzőnél jóval jelentősebb lehetséges oka versenyképességi faktorokra vezethető vissza. A valóságban a villamosenergia-ellátás a piaci verseny következtében nem úgy történik, hogy a hazai erőművek termelnek és a fennmaradó keresletet import révén elégítik ki, hanem a hazai és külföldi termelők versenyeznek egymással. Ennek következtében könnyen előfordulhat, hogy egy adott időpillanatban az ország képes lenne saját fogyasztását ellátni, ám ez jóval olcsóbb külföldi források felhasználásával, mivel a hazai erőművek túl drágán termelnek. Ilyen helyzetben is lehetséges, hogy magas importarány alakul ki, ám ez természetesen nem jár rendszerbiztonsági kockázattal, hiszen rendelkezésre állnak további hazai termelési kapacitások is, ám ezek nem elég versenyképesek a termeléshez.
A legmagasabb importkitettségű órák vizsgálata
A magyarországi helyzet elemzéséhez 2015. január és 2018. október között vizsgálom meg azokat az órákat, melyekben az importarány meghaladta az 50%-ot, vagyis a közbeszéd és a kormányzati kommunikáció alapján első hallásra kritikusnak tekinthetők. Gyorselemzésemben két kérdésre keresem a választ, az első, hogy minek köszönhető a magas importarány, a második pedig, hogy a piaci jelzések alapján mennyire gondolhatjuk, hogy ezek az órák kritikusak a magyar rendszer szempontjából.
Ehhez elsősorban a magyar villamosenergia-tőzsdén, a HUPX-on kialakult árakat vizsgálom. A közgazdaságtani logika ugyanis azt diktálja, hogy a kapacitásszűkösségnek, akár a hazai akár a külföldi vonatkozásban áll fenn, a piaci árban is tükröződnie kell. Ilyen esetben azt várjuk, hogy a piacon nagyon magas ár környezet, extrém estben ártüske alakul ki. Ártüskének a piacon kialakuló extrém magas árakat nevezzük, az ACER (Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége) definíciója szerint a CCGT típusú gázerőművek határköltségének háromszorosát meghaladó árszintet jelenti, ha tüzelőanyag-költség számításakor a TTF holland tőzsdei áron vesszük figyelembe a gáz árát. Ezt az értéket nehéz meghatározni, de nagyjából 135-175 EUR/MWh-nál magasabb ár esetében mondhatjuk biztosan, hogy ártüskéről van szó.
A vizsgált időszakban a HUPX átlagár a teljes időtartamra nézve, 43,14 EUR/MWh volt, és ezt az értéket vetem össze a nagyon magas importarányú (50%+) órákban kialakult árral. Az ártüskék vizsgálata során egy megengedő 100 EUR/MWh-ás, és egy szigorúbb, 150 EUR/MWh-ás küszöbértéket alkalmaztam.
A legfontosabb következtetéseket a következő táblázatban foglaltam össze. A teljes elemzett időszak 33068 órát tartalmaz, melyből 23 olyan óra azonosítható, mely a szigorú kritérium szerint is ártüske, míg 497 olyan óra, ahol a piaci ár magasabb volt, mint 100 EUR/MWh-a, mely a vizsgált órák 1,5%-a. Az 50%-nál nagyobb importarányú órából 784 darabot azonosítottam, melyekből kettő járt extrém magas árszinttel és 13 (1,66%) 100 EUR/MWh-nál magasabb árral. Pusztán ezeket az adatokat vizsgálva megállapítható, hogy a piaci szélsőségek tekintetében a magas importkitettségű órák az átlagoshoz hasonló mintát mutatnak, a kritikus órák aránya közelítőleg megegyezik a teljes mintára vonatkoztatott aránnyal. Ha az átlagos árszinteket nézzük, akkor egy nagyjából 10 EUR/MWh-s különbség azonosítható, mely jelentős, de a magas importkitettségű órákban megfigyelt 52,5 EUR/MWh-s átlagár sem tekinthető extrémnek.
Fontos emellett kiemelni, hogy a magas importhányadú órákban az átlagos rendszerterhelés és az erőművi kihasználtság (a ténylegesen rendelkezésre álló; tehát nem karbantartáson lévő vagy tercier tartalékot szolgáltató teljes kapacitáshoz viszonyítva) is jelentősen magasabb, mint a teljes mintára vonatkoztatott átlag, ám egyik érték sem kiugró. A magyarországi csúcsterhelés extrém esetben a 6500 MW-ot is meghaladta, melyhez viszonyítva 5350 MW-os átlagérték jóval alacsonyabb, még az 54%-os kihasználtság is azt mutatja, hogy a magyar rendszerben magas importarány mellett is vannak ki nem használt termelési kapacitások.
Mire következtethetünk ezekből az adatokból?
Elsősorban arra, hogy az extrém magas importarány versenyképességi okokra vezethető vissza. A táblázat bizonyítja, hogy a historikus adatok alapján ezekben az órákban jellemzően sem a kereslet, sem az erőművi kihasználtság nem extrém magas, ami azt jelenti, hogy a külföldi források versenyképesebbek a magyar termelés egy részénél és kiszorítják a hazai erőműveket a piacról. Ez tisztán piaci alapon történik, nem jár együtt a magyar villamosenergia-piac feszített helyzetével. Ezt az állítást alátámasztja a kritikus árak vizsgálata is. Ha a magas importarány egy piaci nehézség eredményeként (nincs elég termelőkapacitás vagy túl magas a kereslet) állna elő, akkor arra számítanánk, hogy az erőforrások szűkössége a piaci árakban is leképződik. A gyorselemzés viszont megállapította, hogy az extrém árak ugyanolyan arányban fordulnak elő, ha pusztán a nagy importhányadú órákat vizsgáljuk, mintha az összes órát néznénk, vagyis az árjelzések alapján nem azonosítható ellátásbiztonsági kockázat.
Szükséges-e, hogy kiemelt kormányzati cél legyen-e a villamosenergia-piac importkitettségének csökkentése?
Gyorselemzésem szerint nem. A magas villamosenergia-import ugyanis csak egy tünete a magyar erőművek versenyképességi helyzetének, elsősorban nem kapacitáshiányra vezethető vissza. A jelenlegi erőműparkot feltételezve historikus adatok alapján igazolt, hogy az importlehetőségek diverzifikáltsága miatt lényegében minden időszakban rendelkezésre áll megfelelő mennyiségű forrás. Az import, mint látjuk közel sem annyira veszélyes rendszerbiztonsági szempontból, mint ahogy az a mindennapi közbeszédben gyakran megjelenik és az importarány csökkentése is egy vitatható kormányzati cél, hiszen ennek a nagysága egyéb piaci folyamatok következménye.
Sokatokban felmerülhet, hogy mi történik, ha a paksi atomerőmű jelenlegi blokkjai befejezik működésüket, akkor is rendelkezésre áll-e megfelelő mennyiségű kapacitás, akkor is helytállóak-e a fenti elemzés tanulságai. Szükség van-e Paks 2 megépítésére? Ezekről a kérdésekről egy következő blogposztban lesz szó. Ha pedig részeletesebben érdekel Magyarország ellátásbiztonsági helyzete 2030-ig, akkor olvasd el vonatkozó tanulmányunkat.
